TL hidraulikus meghajtású öntözőgépek

A telepített körforgó (center pivot) és lineár (linear pivot) rendszerű öntözőberendezéseket az Amerikai Egyesült Államok Nebraska államában kezdte el egy időben a Második Világháborút követő években egymástól függetlenül több cég is kifejleszteni. Ez persze nem véletlen, hiszen Nebraska állam kontinentális éghajlatából fakadóan a nyári aszályos időszakok miatt csak öntözéssel lehetett eredményesen gazdálkodni, amihez a megfelelő vízkészletet az állam alatt található, a földrész legnagyobb kiterjedésű föld alatti tava biztosítja mind a mai napig.


A Lindsay, a Valley és a Reinke cégek alapítói a jóval olcsóbban előállítható elektromos meghajtásban hittek, míg a TL cég alapítója, LeRoy Thom gyakorló farmerként a munkájuk során gépekkel dolgozó farmerekhez sokkal közelebb álló, ugyan drágább, de tökéletesebb hidraulikus meghajtást részesítette előnyben. Ezt a meghajtási módszert alkalmazzák ma is az elmúlt 60 évben tökélyre fejlesztett formában.
A TL hidraulikus öntözőgépek szerkezeti és meghajtási elemeinek nagy részét a TL gyár maga állítja elő. Saját csőgyártó gépsorral rendelkeznek, saját horganyzó üzemük van, saját maguk állítják elő a hidraulika-rendszer vezérlőszelepeit és egyéb más részegységeket is! Szinte csak a gumiabroncsokat és a szórófejeket vásárolják külső beszállítóktól.
A hidraulikus meghajtás legnagyobb előnye a FOLYAMATOS HALADÁS:

Az elektromos meghajtású gépeknél az egész gép és az egyes tornyok sebessége nem szabályozható fokozatmentesen. Az öntözni kívánt csapadékmennyiség függvényében beállított haladási sebességet a gépek szakaszos haladással érik el. Ez azt jelenti, hogy az üzemidő egy bizonyos részét a gépek állva töltik, a maradék részét pedig haladással töltik. Ebből következik, hogy az elektromos meghajtású gépek egy öntözés alatt számtalanszor állnak meg és indulnak el, illetve az egyes hidak közötti sebességkülönbséget is szakaszos haladással tudják a gépek kiegyenlíteni. A TL hdraulikus meghajtása folyamatos haladást tesz lehetővé. Hiszen a rendszeren átfolyó hidraulika olaj mennyisége jól szabályozható, így a kívánt haladási sebesség folyamatos haladás mellett beállítható.
GAZDASÁGOSABB ÜZEMELTETÉS: a folyamatos haladás által kisebb a felvett energia, mint a szakaszos haladás esetében, így alacsonyabb a gépek haladásához kapcsolódó üzemanyag, vagy elektromos áram költség.
ALACSONYABB MÉRTÉKŰ KOPÁS: a folyamatos haladás esetében, mivel kiegyenlítettebb az erőigény alacsonyabb mértékű a meghajtó elemek kopása, következés szerint nagyobb annak az élettartama
EGYENLETESEBB VÍZKIJUTTATÁS: Mivel a hidak folyamatosan haladnak a kijuttatott vízmennyiség eloszlása sokkal egyenletesebb, mint az elektromos meghajtású gépek esetében. Kiegyenlítettebb hozam a táblán belül.
AZ ELAKADÁSBÓL SZÁRMAZÓ ÜZEMZAVAROK SZÁMA KEVESEBB. A folyamatos haladás esetében sokkal kisebb a valószínűsége még sáros, mostoha körülmények között is az elakadásnak, mint az elektromos rendszereknél, ahol minden újra elindulás egy rizikófaktor lehet.

A TL hidraulikus meghajtású öntözőgépeinek egyéb előnyei:

BIZTONSÁGOSABB a gépkezelő számára: jól tudjuk, hogy a víz vezeti az elektromos áramot, így az elektromos meghajtású gépeket csak fokozott óvatossággal lehet megközelíteni, hiszen a 480 V feszültség miatt azok folyamatos életveszélyt jelentenek üzemelés közben. A TL gépein legfeljebb 12 ,vagy 24 V feszültség fordulhat elő, ami nem jelent életveszélyt!
NINCS LOPÁSKÁR: mivel a TL gépeken nincs az elektromos áram szállítására szolgáló réz vezeték, így azt nem is lehet ellopni. Gyakorlatilag nem kell aggódni a lopáskár miatt!
EGYSZERŰBBEN JAVÍTHATÓ: mivel a hidraulikus meghajtás a gyakorlatban gazdálkodók számára nem idegen, hiszen azt egyéb más mezőgazdasági gépeken is előszeretettel alkalmazzák, így ezek karbantartását esetleges javítását könnyebb önállóan elvégezni, mint drága szakszervizt hívni.
KÖRNYEZETBARÁT: a hidraulika rendszerben található hidraulika olaj a TL sajátspecifikációja, amely környezetbarát, így esetleges szivárgás esetén sem okoz környezetkárosodást!
NEM ÉRZÉKENY AZ ÁRVÍZKÁROKRA: Egy esetleges árvíz, vagy belvíz elöntés esetén a rendszer elemi nem reagálnak érzékenyen a víz hosszas jelenlétére, így az a természeti csapás elvonulása után könnyedén ismét üzembe helyezhető.
EGYEDÜLÁLLÓ GARANCIA A SZEGMENSBEN: A TL mivel megalkotta a legrobosztusabb és legegyszerűbben használható, karbantartható öntözőgép meghajtást bátran mer vállalni a szektorban egyedülálló garanciát a meghajtó elemekre:

  • 8 év / 24000 óra garancia - bolygóműves hajtóművek esetében
  • 8 év / 16000 óra garancia - csigakerekes hajtóművek esetében
  • 8 év / nincs korlát garancia - a hidak sebességszabályozó hidraulika szelepeire
  • 4 év / 4000 óra garancia - a meghajtó hidromotorokra
  • 5 év / 5000 óragarancia - ISUZU meghajtó motorokra

A TL hidraulikus meghajtású öntözőgépek meghajtásának elemei:

A HIDRAULIKA SZIVATTYÚ
A TL öntözőgépek meghajtásához szükséges hidraulika olajnyomást egy axiál dugattyús hidraulika szivattyú biztosítja, amelynek meghajtása történhet robbanómotorral vagy elektromos motorral is. A meghajtó robbanómotorok választhatóak, de általánosságban az ISUZU motorok bizonyulnak a legtartósabbnak.
A HIDROMOTOROK:
Az egyes hidak kerekeinél található hidromotorok végzik a kerekek meghajtását. Ezek kiviteltől függően különféle gyártmányúak lehetnek, de általában Eaton és Parker motorokat használ a TL.

A HAJTÓMŰVEK:
A TL két különféle meghajtással tudja szerelni a gépeit. Az egyszerűbb kivitel a csigakerekes hajtóműves verzió. Ez esetben minden keréknél található egy csigakerekes hajtómű, amelyek tornyonként össze vannak kötve meghajtó tengellyel és az egyik keréknél elhelyezett hidromotor végzi a meghajtást. Ez egy egyszerűbb, persze olcsóbb megoldás, azonban kisebb nyomaték kifejtésére képes.
A másik esetben a TL bolygóműves hajtóműveket alkalmaz minden keréknél, és ez esetben minden hajtóműnél, azaz minden keréknél külön meghajtó hidromotor található. Ez egy drágább, ugyanakkor nagyobb nyomatékot, hosszabb élettartamot garantáló megoldás.
VEZÉRLÉS:
A gépek vezérlése alapesetben teljes mechanikus. A szabályozó egység az utolsó tornyon került elhelyezésre, ahol beállítható a tetszés szerinti haladási sebesség, illetve a haladási irány. Persze a mai kornak megfelelően, ma már elérhetőek a számítógépes, GPS-es vezérlések is a TL gépekhez, amennyiben azokra valóban szükség van.
SEBESSÉGSZABÁLYOZÓ SZELEPEK:
A TL saját maga fejlesztette ki és gyártja a az egyes hidak sebességét szinkronban tartó hidraulika szelepet, amelyet a hidak sebességkülönbsége alapján működő mechanikus rendszer működtet. Így biztosítva a folyamatos haladást.
TÖMLŐK, VEZETÉKEK:
A TL öntözőgépek felső csövein vannak elhelyezve a hidraulika csövek és tömlők. Alapvetően a TL fix horganyzott acélcsöveket használ a hidraulika olaj továbbítására, csak a hidak találkozásánál használ rövid flexibilis gumicsöveket, amelyet minden esetben behúznak egy védő műanyag UV álló huzatba, annak érdekében, hogy az UV sugárzás ne tegye tönkre annak anyagát, így biztosítva hosszú élettartamot. A csövek egyben az olaj hűtőfelületeként is szolgálnak, így biztosítva a hidraulika olaj üzemi hőmérsékletét. TL hidraulikus öntözőgépek egyéb információk:
  • CSŐ MÉRETEK: 5” – 6 5/8” – 8” – 10”
  • HÍD HOSSZÚSÁG: 39 m – 69 m-ig
  • VÉGKONZOL: 2 – 28 m-ig

A TL öntözőgépgyár kilóg a nagy amerikai öntözőgép gyártók sorából. A TL a kiéleződő piaci viszonyok között sem létesített gyárat Kínában, vagy Dél-Európában, hogy olcsóbbá tudja tenni gépeit, a TL nem kezdte el gépeinek minőségének tudatos rontását, hogy a tervezett avulás következtében megvalósuló üzemzavarok szakszerviz általi elhárításával szerezzen magának hasznot hozó árbevételt.
A TL gyár filozófiája a kezdetektől az, hogy az legjobb minőségű és legüzembiztosabb öntözőgépet állítsa elő, amivel az öntözés nehéz és fáradtságos, sok odafigyelést kívánó feladat gyerekjátékká válik a gazdák számára.
Értelemszerűen ezzel a hozzáállással nem a TL a világ legnagyobb öntözőgépgyára, azonban a hazájukban, Nebraska államban 30 %-os piaci részesdésük van.
A TL azon ügyfelek igényeit kívánja kiszolgálni, akik tudják a kiemelkedő minőséget, a magas szintű üzembiztonságot és az alacsony üzemeltetési költségeket értékelni.





Géptípusok

TL körforgó, center pivot öntözőgépek
TL ULTRA lineár öntözőgépek
TL lineár öntözőgépek
TL QUICK TOW körforgó, center pivot öntözőgépek
TL korner kar, corner arm öntözőgépek
TL_galeria_altalanos
TL_galeria_altalanos_01
TL_galeria_altalanos_02
TL_galeria_altalanos_03
TL_galeria_altalanos_04
TL_galeria_altalanos_05
TL_galeria_altalanos_06
TL_galeria_altalanos_07
TL_galeria_altalanos_08
TL_galeria_altalanos_09
TL_galeria_altalanos_10
TL_galeria_altalanos_11
TL_galeria_altalanos_12
TL_galeria_altalanos_13
TL_galeria_altalanos_14
TL_galeria_altalanos_15
TL_galeria_altalanos_16
TL_galeria_altalanos_17
TL_galeria_altalanos_18
TL_galeria_altalanos_19
TL_galeria_altalanos_20
TL_galeria_altalanos_21
Elérhetőségek:
Agroskill Kft.
Cím: 6031 Szentkirály, Rákóczi utca 42.
Tel.: +36 30 349 77 89

E-mail: kis.pal@agroskill.hu
Adószám: 26153263-2-03
  • Facebook Social Icon
  • YouTube Social  Icon
KÜLDJÖN NEKÜNK ÜZENETET:
A küldés gombra kattintással kijelentem, hogy az adatvédelmi szabályzatot elolvastam és megértettem.