top of page

TL körforgó öntözőgépek


HIDRAULIKUS MEGHAJTÁS

 

A TL hidraulikus meghajtása folyamatos haladást tesz lehetővé. Hiszen a rendszeren átfolyó hidraulikaolaj mennyisége jól szabályozható, így a kívánt haladási sebesség folyamatos haladás mellett beállítható.


GAZDASÁGOSABB ÜZEMELTETÉS: a folyamatos haladás által kisebb a felvett energia, mint a szakaszos haladás esetében, így alacsonyabb a gépek haladásához kapcsolódó üzemanyag vagy elektromos áram költség.


ALACSONYABB MÉRTÉKŰ KOPÁS: folyamatos haladás esetében, mivel kiegyenlítettebb az erőigény, alacsonyabb mértékű a meghajtó elemek kopása, következésképpen nagyobb annak az élettartama.
 


EGYENLETESEBB VÍZKIJUTTATÁS: Mivel a hidak folyamatosan haladnak, a kijuttatott vízmennyiség eloszlása sokkal egyenletesebb, mint az elektromos meghajtású gépek esetében. Kiegyenlítettebb hozam a táblán belül.

AZ ELAKADÁSBÓL SZÁRMAZÓ ÜZEMZAVAROK SZÁMA KEVESEBB. Folyamatos haladás esetében sokkal kisebb a valószínűsége még sáros, mostoha körülmények között is az elakadásnak, mint az elektromos rendszereknél, ahol minden újraindulás rizikófaktor lehet.


BIZTONSÁGOSABB a gépkezelő számára: jól tudjuk, hogy a víz vezeti az elektromos áramot, így az elektromos meghajtású gépeket csak fokozott óvatossággal lehet megközelíteni, hiszen a 480 V feszültség miatt azok folyamatos életveszélyt jelentenek üzemelés közben. A TL gépein legfeljebb 12 ,vagy 24 V feszültség fordulhat elő, ami nem jelent életveszélyt!

 

NINCS LOPÁSKÁR: mivel a TL gépeken nincs az elektromos áram szállítására szolgáló réz vezeték, így azt nem is lehet ellopni. Gyakorlatilag nem kell aggódni a lopáskár miatt!


EGYSZERŰBBEN JAVÍTHATÓ: mivel a hidraulikus meghajtás a gyakorlatban gazdálkodók számára nem idegen, hiszen azt egyéb más mezőgazdasági gépeken is előszeretettel alkalmazzák, így ezek karbantartását, esetleges javítását könnyebb önállóan elvégezni, mint drága szakszervizt hívni.


KÖRNYEZETBARÁT: a hidraulika rendszerben található hidraulikaolaj a TL saját specifikációja, amely környezetbarát, így esetleges szivárgás esetén sem okoz környezetkárosodást!


NEM ÉRZÉKENY AZ ÁRVÍZKÁROKRA: Egy esetleges árvíz, vagy belvízelöntés esetén a rendszer elemei nem reagálnak érzékenyen a víz hosszas jelenlétére, így az a természeti csapás elvonulása után könnyedén ismét üzembe helyezhető.


EGYEDÜLÁLLÓ GARANCIA A SZEGMENSBEN: A TL mivel megalkotta a legrobosztusabb és legegyszerűbben használható, karbantartható öntözőgép-meghajtást, bátran mer vállalni a szektorban egyedülálló garanciát a meghajtó elemekre:

8 év / 24000 óra garancia - bolygóműves hajtóművek esetében

8 év / 16000 óra garancia - csigakerekes hajtóművek esetében

8 év / nincs korlát garancia - a hidak sebességszabályozó hidraulika szelepeire

4 év / 4000 óra garancia - a meghajtó hidromotorokra

5 év / 5000 óra garancia - az ISUZU meghajtó motorokra

 

A HIDRAULIKA SZIVATTYÚ


A TL öntözőgépek meghajtásához szükséges hidraulika olajnyomást egy EATON vagy PARKER gyártmányúaxiál dugattyús hidraulika szivattyú biztosítja. A szivattyú meghajtása történhet robbanómotorral vagy elektromos motorral is. A meghajtó robbanómotorok választhatóak, de általánosságban az ISUZU motorok bizonyulnak a legtartósabbnak.
 


A HIDROMOTOROK:


Az egyes hidak kerekeinél található hidromotorok végzik a kerekek meghajtását. Ezek kiviteltől függően különféle gyártmányúak lehetnek, de általában a TL Eaton és Parker motorokat használ.


A HAJTÓMŰVEK:


A TL két különféle meghajtással tudja szerelni a gépeit. Az egyszerűbb kivitel a csigakerekes hajtóműves verzió. Ez esetben minden keréknél található egy csigakerekes hajtómű, amelyek tornyonként össze vannak kötve egy meghajtó tengellyel és az egyik keréknél elhelyezett hidromotor végzi a meghajtást. Ez egy egyszerűbb, persze olcsóbb megoldás, amely azonban kisebb nyomaték kifejtésére képes.
A másik esetben a TL bolygóműves hajtóműveket alkalmaz minden keréknél, és ez esetben minden hajtóműnél, azaz minden keréknél külön meghajtó hidromotor található. Ez egy drágább, ugyanakkor nagyobb nyomatékot, hosszabb élettartamot garantáló megoldás.


SEBESSÉGSZABÁLYOZÓ SZELEPEK:


A TL saját maga fejlesztette ki és gyártja  az egyes hidak sebességét szinkronban tartó hidraulika szelepet, amelyet a hidak sebességkülönbsége alapján működő mechanikus rendszer működtet. Így biztosítva a folyamatos haladást.
 


TÖMLŐK, VEZETÉKEK:


A TL öntözőgépek felső csövein vannak elhelyezve a hidraulika csövek és tömlők. Alapvetően a TL fix horganyzott acélcsöveket használ a hidraulikaolaj továbbítására, csak a hidak találkozásánál használ rövid flexibilis gumicsöveket, amelyet minden esetben behúznak egy védő műanyag, UV-álló huzatba, annak érdekében, hogy az UV-sugárzás ne tegye tönkre annak anyagát, így biztosítva a hosszú élettartamot. A csövek egyben az olaj hűtőfelületeként is szolgálnak, így biztosítva a hidraulikaolaj üzemi hőmérsékletét.
 

bottom of page