Steketee IC-LIGHT kamerás kultivátor
EVOLÚCIÓ:
A kormányzott sorközművelő kultivátorokat a haszonnövények melletti kisebb védőtávolság igénye hívta életre, miszerint túl sok a megszokott, 10-15 cm oldalankénti biztonsági védőtávolság a növények mellett. Erre a kultivátorgyártó cégek, úgy mint a Steketee is, kifejlesztette a kézi kormányzású, illetve frontfüggesztésű kultivátorát. Ez javított valamicskét a helyzeten, a védőtávolság csökkenthető. Azonban az idő múlásával, a humán erőforrás-válság kirobbanásával, nem lehetett munkaerőt találni a kormányosi pozícióra, valamint a frontfüggesztésű gépek esetében a gépkezelőtől elvárt fokozott koncentrációból fakadó fáradás rontotta a teljesítményt, illetve olykor a minőségi munka rovására ment.
Kb. 20 évvel ezelőtt, amikor a digitalizációs forradalom elérte a mezőgazdaságot is, több kultivátorgyártó céggel egyetemben a Steketee is elkezdte fejleszteni olyan sorközművelő kultivátorát, amelynek soron tartását képalkotó rendszer, azaz kamera végzi, tette ezt annak reményében, hogy a védőtávolság tovább csökkenthető és a traktor kezelőjének figyelme fáradás hiányának okán tovább fenntartható.
Mivel tulajdonképpen a hardver, azaz a soron tartáshoz szükséges kultivátor szerkezeti elemek, kormányzó segédváz, paralelogramma eltolás, stb. már régóta rendelkezésre álltak, csupán csak egy kamerát, monitort kellett tenni a gépekre és egy vezérlőprogramot. A Steketee kezdetben, mint ahogyan az összes kultivátorgyártó cég is, a ma már a Claas gyár által felvásárolt ECO-DAN kamerarendszert tette a gépeire. Ezek eleinte megfelelően is működtek, azonban a piaci igények tovább fejlődtek, miszerint a növények melletti védőtávolságot tovább kellene csökkenteni, akár oldalankénti 2-3 cm-re, illetve a Steketee szembesült olyan helyzetekkel, amikor a Claas kamerarendszer nem tud működni. Ilyenek voltak: ha a növény színe nem zöld, hanem attól eltér (például egy napraforgó kelés után hűvös idő esetén, vagy egy áttelelő hagyma kaszahányás állapotában), vagy ha erős a gyomfertőzöttség és nehéz a kultúrnövényt a gyomnövénytől megkülönböztetni, illetve egyes gazdák nehezen tudták a gépeik programját például a fenológiai változásokhoz igazítani.
Ezen okokból kifolyólag a Steketee cég vezetése úgy döntött, hogy saját kamera-, azaz sorfelismerő rendszert fejleszt ki. Így ma már a Steketee kultivátorok saját fejlesztésű Steketee kormányzó kamerarendszerrel kerülnek felszerelésre. Ez már jól pótolja a korábban használt idegen rendszer hiányosságait. Így a biztonsági védőtávolság lecsökkenthető akár 2 cm-ig. A rendszer tud üzemelni színes, öntanuló üzemmódban is, tehát a nem zöld, vagy nem teljesen zöld színű növények sorait is felismeri a kultivátor, illetve erősebb gyomfertőzöttség esetén - ha a kultúrnövény sora színben mutat valamennyi eltérést a gyomnövénytől - is soron tartható a kultivátor. Mindezeken felül a rendszer rendelkezik egy online szervizfunkcióval, tehát minden gép egyedileg interneten keresztül be tud kapcsolódni a gyári szerverre, és a gyári informatikusok, azonnal látják a kamera képét és a beállításokat, így azonnali segítséget tudnak nyújtani az esetleges beállításokban, vagy hibakeresésben, valamint akár a rendszer szoftverét is tudják frissíteni.